A déli régiók gazdaság- és társadalomtörténetével foglalkozó munkák nagyon ritkák. A Sellyei Archívum és a Pázmány Péter Társaság-nak köszönhetően 2021. szeptember 10-én konferenciát rendeztek Sellyén, melynek anyagai írásban is megjelentek. Az elöadások közül Bánszki Hajnalka szövegét választottuk, amely a lakosságcseréről szól. A közzététel a szerző szíves engedélyével történik.
Publikácie o hospodárskych a sociálnych dejinách južných regiónov sú veľmi vzácne. Zásluhou Šalianskeho archívu a Spoločnosti Pétera Pázmánya sa 10. 09. 2021 v Šali uskutočnila konferencia, ktorej materiály zborník prináša. Z príspevkov sme vybrali text Hajnalky Bánszki o temnej kapitole regionálnych dejín – výmene obyvateľstva. Publikované s láskavým súhlasom autorky.
A DUNA MENTI ALFÖLDRŐL NYÍREGYHÁZÁRA. GAZDASÁGI ADATOK A SZLOVÁKIAI MAGYAROK LETELEPÍTÉSÉHEZ NYÍREGYHÁZÁN ÉS KÖRNYÉKÉN, 1947 – 1948
Bánszki Hajnalka
Župný archív Szabolcs – Szatmár – Beregskej župy Maďarského národného archívu v Níreďháze
Abstract: The Danube Lowland and ihe Nyírség region are relatively distant from each other, and the two regions merged two generations back, during the relocation periód. Between 1946 and 1948,4508 Slovaks living in Hungary moved írom Nyíregyháza and the surrounding settlements to Czechoslovakia. These inhabitants were placed in the town of Levice and its surroundings. According to the records, 1533 Ilungarians from the 38 settlements in Slovakia moved to the vicinity ofNyíregyháza, arriving there either by controlled transport or as refugees. Of these, 1258 people were relocated by local authorities. The largest resettlement communities came from the villages of Andovce, Matúškovo and Sládkovičovo. The resettled inhabitants had to adapt to local cultural and economic customs, different from the customs they used in their originál horne.
Kľúčové slová: Podunajská nížina, vysídľovanie. transport, výmena obyvateľstva, kultúra
Keywords: Danube Lowland. resettlement, transport, population exchange, culture
A Nyírség és a Kisalföld (Podunajská nížina) egymástól távol eső régiók, mégis alig két emberöltővel ezelőtt összekötötte őket a lakosságcsere és a csehszlovákiai magyarok kényszertelepítése, amelyeknek máig tartó hatása van. A rendszerváltozás óta a kényszertelepítések számos aspektusával többen is foglalkoztak. Annak ellenére, hogy a dél-alföldi szlovák tömbök, Békéscsaba és Tótkomlós után Nyíregyházáról távozott a harmadik legnagyobb csoport [1], a lakosságcsere-kutatás kevés hangsúlyt helyez a városra, csupán érintőlegesen említik az összefoglaló müvek, csak Bukovszky László foglalkozott vele korábban [2].
Nyíregyházát földesura a 18. század közepén Békés vármegyéből továbbköltözö, evangélikus vallású, tót nyelven beszélő, szabad menetelü jobbágyokkal telepítette újra. Az itt élő szlovákok a 20. század elejére a statisztikákat tekintve ugyan elmagyarosodtak, de szlovák (tirpák, szlovákul: tirpák/tirpáci adj.: tirpácky) kultúrájukat megőrizték a tanyabokrokban (bokry) és vallásgyakorlásukban is. A 20. század első felében pedig a vallásos ébredési mozgalmak, a városba érkező szlovák prédikátorok révén találkozhattak a születő csehszlovák nemzeteszmékkel és anyanyelvűk használatában is megerősödtek [3]. A propagandamunkát végző Csehszlovák Áttelepítési Bizottság így nemcsak a jobb életre vágyó szegényebb néprétegek körében volt sikeres, hanem Márkus József András [4] prédikátoron keresztül a metodista gyülekezetét is rávette a jelentkezésre. Nyíregyházán és a környező anyabokrokban a korábbi csehszlovák számításokat is túlszárnyaló sikereket értek el. Az előzetes csehszlovák becslések négy és félezer jelentkezővel számoltak, ezzel szemben 6036 fö jelentkezett áttelepedésre [5]. Bár a jelentkezések egy részét a következő hetekben érvénytelenítették és sokan visszavonták szándékukat, 1946-tól 1948-ig a városból 4508 fő települt át Csehszlovákiába, akiket Léván és környékén helyeztek el.
A lakosságcsere nyíregyházi számadatai
1947. április 13-án a pitvarosi és a nyíregyházi körzetekből futottak ki az első szlo-vák kitelepülőket szállító szerelvények. Két nappal korábban pedig megindult a csehszlovákiai magyarok szervezett áttelepítése is. A lakosságcsere gyakorlati megvalósításának, korabeli szóhasználattal, a „telephelyek cseréjének”, az ún. ikresítési ívek alapján kellett volna történnie, de mert már 1946-ban is egyértelmű volt, hogy a magyarországi szlovákok után megfelelő mennyiségű és minőségű ingatlan nem fog maradni, más rendelkezésre álló lehetőséget is számba kellett venni. A minisztertanácsi üléseken egyébiránt még az is felvetődött, hogy az elhagyott birtokok mennyisége és minősége miatt egyáltalán ne történjen telepítés a szlovák ingatlanokba [6]. A másik fő érv, amelyet Rákosi Mátyás államminiszter is képviselt, hogy az áttelepített magyarok ne kerüljenek szlovák közegbe, mert az politikai feszültséget kelthet [7].
Legelőször a svábok által elhagyott ingatlanokba indult meg a letelepítés és végül is ezeken a területeken sikerült a legtöbb csehszlovákiai magyart elhelyezni. 1947 májusától kezdődően a dél-magyarországi telephelyek lassan beteltek, a svábok nagy része pedig még helyben volt, így a magyarországi szlovákok házainak felhasználását is meg kellett kezdeni. Az 1946-ban az ún. nyolcas transzportokkal áttelepített 576 vagyontalan, ikerpár nélküli áttelepülő után, nem maradt telepítésre használható ingatlan. De minthogy Nyíregyházáról az 1947 tavasz eleji transzportokkal már mintegy 250 család elment, akik már földet és házat is birtokoltak, a városba is irányítottak szerelvényeket.
A nyíregyházi szlovákok házaiba 1947 és 1948 folyamán a levéltári források szerint legalább 38 felvidéki településről telepítettek magyarokat. Legtöbben Andódról érkeztek, 388 fő, Taksonyfalváról 189 fő, Diószegről pedig 184 fő. Számos családot telepítettek még át Rétéről, Naszvadról, Fábiánkáról is. Az alábbi táblázatból kitűnik, hogy legtöbben a Duna menti alföldről (Podunajská nížina) származtak.
A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság nyíregyházi körzetébe irányított felvidéki magyarok száma csehszlovákiai lakhelyük szerint [8]
A kényszertelepítés éveiben Nyíregyházára érkezett magyarok pontos számát nem ismerjük: bár rendelkezésünkre állnak különféle statisztikák és névsorok, azokon a szervezett lakosságcsere keretében a körzetbe irányított családokat vették nyilvántartásba, valamint azokat a menekült családokat, akiket a lakosságcsere transzportok után még el tudtak a körzetben helyezni. A cseretranszportok előtt érkezett menekültekről nagyon kevés adatunk van, 1947. április 12-ig, a polgármesteri hivatal jelentése alapján, 67 menekült személy érkezett a városba [9]. A nyíregyházi köztudatban korábban legalább két és félezer, sőt háromezer városban megtelepedett felvidéki magyar maradt fenn, azonban ezt már Bukovszky László is cáfolta [10]. A levéltári források és a későbbi statisztikai adatok alapján úgy vélem, hogy ez a szám jóval kevesebbre tehető. A kényszertelepítés éveiben mintegy 1533 személyt (vagyis 402 családot) regisztráltak menekültként vagy lakosságcsere transzporttal a városba irányítottként, közülük pedig 1258 főt (321 családot) telepítettek le biztosan a nyíregyházi körzetben [11]. Az 1949. évi népszámlálás 1595 főt talált a vármegyében, akik 1938 előtt csehszlovákiai lakhellyel rendelkeztek.
A nyíregyházi szlovákokat Léván és környékén telepítették le. Léván a magyarországi szlovák áttelepülőknek egyfajta szellemi központja alakult ki, számos propaganda-eseményre is éppen itt kerített sort a csehszlovák vezetés, többször megfordullak köztük a legmagasabb vezetők, mint Edvard Beneš, Dániel Okáli vagy Ján Čech. Nyíregyháza ugyanakkor nem számított vonzó telepítési helynek. Nemcsak az ingatlanok alacsony minősége, hanem a város infrastrukturális fejletlensége, a tanyabokrok központtól való távolsága, a nyírségi homok a felvidéki városoknál rosszabb életlehetőségeket kínált. Ráadásul ezek a bokortanyák alapvetően zárt homogén közösségek voltak: szlovák nyelven beszélő, evangélikus családok lakták, nem evangélikusok nagyobb számban csak a várostól délre fekvő újabb tanyákon élnek.
A Magyarországról önként költöző szlovákok már a cserére való felkészülés idején tudták azt, hogy hová kerülnek. Sőt, a közösségek vezetőit vendégül látták Csehszlovákiában, néhányan pedig próbamunkákon és tanulmányúton vehettek részt, akik a propaganda-eseményeken azután lelkesen számoltak be a Csehszlovákiában szerzett tapasztalataikról, az odaát őket váró bőségről. A nyár folyamán a magyarországi szlovák gyerekeket (nemcsak a lakosságcserére jelentkezett családok gyermekeit) táborozni vitték és a középiskolások közül sokan 1946 őszén áttelepültek, hogy tanulmányaikat az új tanévben már szlovák iskolában kezdhessék meg. A leglényegesebb pedig, hogy a közösségek (nagycsaládok) továbbra is számíthattak arra, hogy egy helyen telepítik le őket.
Ugyanezt Magyarország nem tudta biztosítani a kényszertelepítésre kijelölt felvidéki magyaroknak. A háborúból vesztesként kikerülő anyaországban hatalmas károkat okoztak a harcok, jóvátételi kötelezettséggel tartozott, a Vörös Hadsereg elszállásolásáról is gondoskodnia kellett, óriási szociális gondok voltak (jegyrendszer, lakáshiány, földéhség, stb.), a lakosság nagy része valamiféle ellátásra szorult, a belföldi és külföldi segélyezési akciók nélkülözhetetlenek voltak a legelesettebb csoportok alapvető igényeinek kielégítésére és csaknem valamennyi határ felől menekültek érkeztek, akik ellátása ugyancsak terhet jelentett. A svábok kiköltöztetése nyomán kiürülő telephelyeket 1946-tól országon belüli telepítéssel próbálták feltölteni: a földosztásból kimaradt, vagy elegendő megélhetéshez nem jutott szegény parasztok és munkáscsaládok jelentkeztek dél-dunántúli áttelepítésre.
A lakosságcsere gyakorlati kérdéseinek kidolgozásáért felelős csehszlovák-magyar vegyes bizottság 24. véghatározata alapján 1947 tavaszán az áttelepülök sorából 150 fő bizalmi engedélyt kaphatott arra, hogy a telepítés megkezdése előtt az áttelepítési terv végrehajtása céljából a másik országba 30 napos tartózkodási engedélyt kapjon, amelyből 10 napot a letelepülési község elöljáróságával igazoltatnia kellett. A bizalmiak feladata volt, hogy a magyarországi tartózkodás alatt községe részére kijelölt letelepülési helyen terepszemlét tartson, és tapasztalati adatokat gyűjtsön, amely elégséges lesz arra, hogy visszatérése után áttelepülésre kijelölt sorstársai részére mindent felölelő tájékoztatást tudjon adni. A pozsonyi Meghatalmazotti Hivatal 1947. április 10-én az andódi Nagy Gyulát értesítette arról, hogy bizalmi személynek jelölték ki. és hamarosan kiállítják részére a szükséges úti okmányt és közük a letelepítés helyét [12]. Azonban arról, hogy Nagy Gyula megérkezett-e előzetesen Nyíregyházára, nem található adat sem a polgármesteri hivatal, sem a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (MÁK) területi kirendeltségének iratanyagában, a család az 1947. május 30-i transzporttal lett a városba irányítva.
A szlovákiai községek kedvezőtlenül fogadták a nyíregyházi letelepítés tényét. Vámosladány és kilenc másik, Garam-menti község lakói 1947. március 31-én, vagyis a szervezett lakosságcsere megkezdése előtt, tiltakozással fordultak Jócsik Lajos kormánybiztoshoz [13]. Beadványukban a nyíregyházi földek másfajta jellegére, az állattartás nehézkességére és a térség alacsony lakáskultúrájára hivatkoztak. Mivel a szervezett csere nagy bizonytalanságok között indult, a telepítési helyekről nem álltak rendelkezésre precíz kimutatások, nem volt telepítési terv, a kérésnek helyet adtak. Az ehhez hasonló esetek gyakoriak voltak a csere első heteiben, de követhetetlenné tette a telepítési helyzetet, így ezt a gyakorlatot a MÁK hamar megtiltotta. Az andódiak MA. 74. számú szerelvénye már hiába tiltakozott, a telepítési oszlopot a városba irányították [14]. Az egyéni telephelycserék még a tavasz végéig igen gyakoriak maradtak, ugyanakkor feltételeit megszigorították. A Nyíregyházára irányított magyarok között általános elégedetlenség volt tapasztalható, amelynek oka, hogy általában véve sokkal rosszabb körülmények közé kerültek. Ugyanakkor a betelepítési lehetőségek a városban korlátozottak voltak.
Egyrészt, ahogyan az ország más részén, úgy itt is jellemző volt, hogy sok gyenge minőségű, düledező ingatlan maradt az elköltözöttek után. 1947 őszén a Magyar. Áttelepítési Kormánybiztosság egy akció keretében alapvető javításokat végeztetett el ezeken a sokszor ajtó- és ablaknélküli házakon, hogy lakhatóvá tegye azokat. Ezek nélkül a halaszthatatlan javítások nélkül félő volt, hogy még többen kérik átirányításukat az ország más részébe.
Az ingatlanokat igyekeztek úgy kiosztani, hogy a Felvidéken nagyobb vagyonnal bíró családok kapták a jobb házakat – a lakosságcsere kezdeti heteiben az is előfordult, hogy a „tirpák szokásoknak” megfelelően kettőt: egy tanyai és egy városi házat. Számos visszaemlékezés és levéltári forrás is szól arról, hogy a szlovákiai magyarok bútorai az ajtón sem fértek be, állataikat a szűkös istállókban elhelyezni nem tudták. Visszatérő panasz, hogy az elköltöző szlovákok egyezményellenesen megpróbálták itt maradó családtagjaikra átruházni ingatlanaikat, szándékosan kárt tettek házaikban, kivágták az udvaron álló fákat, az ablakokat kiütötték. A szétszórt tanyavilágban a tanyabírák felelőssége volt az átmenetileg lakatlan házakat megóvni a fosztogatóktól, ez azonban nem sikerült nekik. Gondot jelentett a telephelyek fekvése. A Nyíregyházára irányított felvidéki magyarok többnyire kisvárosokban, nagyobb községekben éltek, infrastrukturálisan fejlettebb környezetben, ahol a templom, a hivatalok, az iskola, az üzletek elérhető közelségben voltak. A szlovákok által hátrahagyott házak viszont leginkább a Nyíregyháza környéki bokortanyákon voltak, a város belterületén csak kevés ingatlan állt rendelkezésre. A földhivatal 1948. augusztus 24-én kelt kimutatása szerint az áttelepülök után Nyíregyházán és a vármegyében összesen 716 ház maradt, ebből 354 lett elvileg juttatva, 362 nem [15]. A 321 tartósan letelepített család közül csak 36 kapott városi elhelyezést (35 Nyíregyházán, 1 patikus család pedig Debrecenben). Városi elhelyezést ugyanakkor csak olyan telepesnek biztosíthattak, akinek a megélhetését a tanya nem biztosíthatta volna.
A nagyobb számú letelepítés harmadik akadálya Nyíregyházán az volt, hogy csaknem kizárólag földműves családoknak tudott megélhetést biztosítani. Azokat a városba irányított kereskedő és iparos családokat, akiknek eredeti foglalkozásuknak megfelelő megélhetést biztosítani nem tudtak, az átmeneti szálláson helyezték el. Mivel a korábbi iparos mesterséget vagy kereskedelmi tevékenységet a bokortanyavilágban nem tudták gyakorolni, fontos volt, hogy városi házat kapjanak és üzlethelyiséget is biztosítani kellett részükre. A MÁK hivatalnokai többször is kérvényt intéztek a polgármesteri hivatalhoz, hogy az üzletek kiosztásánál tartsanak fent a szlovákiai magyaroknak is lehetőséget. A MÁK központi szenei pedig ugyancsak többször felhívták a törvényhatóságok figyelmét arra, hogy a Csehszlovákiából áttelepített vagy menekült magyarok között tisztviselők, agronómusok, tanerő és más szakemberek vannak, tudásukat érdemes hasznosítani.
Csak elvétve van tudomásunk egy-egy tanárról, iparosról vagy egyéb foglalkozásúról, aki folytatni tudta volna hivatását. Nyíregyháza város vezetése egy akcióval 1947/1948 fordulóján megkísérelt a városba vonzani iparosokat, célja volt valamilyen nagyobb feldolgozóüzem (pl. textil vagy élelmiszer-feldolgozó üzem) megtelepítése [16].l Egy felvidéki tímár jelentkezett a felhívásra, de nem jött létre a megállapodás. A megélhetés érdekében a nem földműves családok közül sokan kérték átminősítésüket, így földjuttatásban részesülhettek, mások a továbbköltözés mellett döntöttek.
Nyíregyháza város térképe [17]
A városba irányított családok több mint háromnegyedének volt Csehszlovákiában földbirtoka, de nem mindannyian voltak földműves foglalkozásúak. A hivatalos nyilvántartás szerint a kényszertelepítés éveiben Nyíregyházán megfordult 402 felvidéki család Szlovákiában összesen 3175 kh. földdel rendelkezett. Ebben a számban azonban csak olyan birtokok szerepelnek, amelyeket igazolni tudtak. A Nyíregyházáról az 1947 tavaszi és nyári transzportokkal távozó szlovákok vagyonát 3677 kh. 425 ölre becsülte a MÁK [18l], ugyanakkor ennek a földmennyiségnek még a harmadát sem, csak 1138 kh-t tudtak első körben telepítésre felhasználni, mert számos gond akadt a földbirtokok kiosztásával is. Először is gyakori volt, hogy az előzetes összeírok olyan földvagyont vettek nyilvántartásba, amellyel vagyonjogi probléma volt (pl. haszonbér miatt nem volt juttatható). Másrészt az egy-egy családhoz tartozó földek sokszor egymástól távol, kis darabokban helyezkedtek el. Harmadrészt Nyíregyháza határa igen kiterjedt volt. így a földek akár sok kilométeres távolságban feküdhettek az elhelyezési lehetőségektől. Ezeken kívül más gyakorlati problémák is adódlak, amelyek miatt a területeket teljes egészében nem lehetett a szlovákiai magyarok birtokba helyezésére felhasználni. A Kormánybiztosság helyi tisztviselői igyekeztek észszerű föld-cserékkel növelni a telepítés hatékonyságát, de már 1947 végén kérték a MÁK központjának hozzájárulását az adás-vétel engedélyezéséhez.
A szlovákiai magyarok hátrahagyott földvagyonáról hivatalos összeíró ívek alapján tudunk meg többet, ezeken azonban csak olyan ingatlanokat tüntettek fel, amelyeket az áttelepített igazolni tudott. Ezek az adatok szolgáltak a birtokba helyezés alapjául. A földjuttatásnál a földosztásnál [19l] alkalmazott 15 holdas juttatási korlátot kellett tartani, efelett csak abban az esetben lehetett birtokba helyezni, ha a megélhetés már valamennyi körzetbe irányított család számára biztosítva volt. Igazoltan 61 gazdasági egységnek volt ennél több hátrahagyott vagyona. Ahol tudtak, ott családtagok (felnőtt korú gyermekek, idős szülök) önálló gazdasági egységként történt leválasztásával igyekeztek kárpótolni a családokat. Szinte teljesen elestek a kárpótlástól azok, akik nem földműves foglalkozásúak voltak és földvagyont hagytak a Felvidéken.
A Nyíregyházára irányított felvidéki magyar földbirtokosok megoszlása birtoknagyság szerint.
A vármegyei földhivatal telepítési Osztálya állal vezetett nyilvántartásban adatokai rögzítettek a transzportokkal átszállított ingóságokról is. Minden család átlagban 2-3 szobás bútorzattal érkezett a városba, hozták állatállományukat, a földek megműveléséhez szükséges felszereléseiket, az iparos és kereskedőcsaládok magukkal hozták üzletberendezéseiket is. Sajnos a csehszlovákiai pénzintézetekben maradt bankbetétekről és biztosításokról nem vettek fel adatokat az összeírok.
A lakosságcserét végrehajtó szervek iratanyaga százával őriz panaszos beadványokat, amelyek alapján rekonstruálni lehet a felvidéki magyarok letelepítésének átmeneti és tartós nehézségeit, és rápillantást nyújt a velük szemben tanúsított magatartásra is. Az áttelepítés során, a be- és kirakodások alkalmával az ingóságok sokszor megsérültek, a rakományok közelében fosztogatók jelentek meg és a jószágok közül számos elpusztult. A kiutalt tanyák minősége elkeserítő volt. Az andódi Juhász Béla így emlékszik vissza a család érkezésére: „Irány Halmosbokor, egy tanya, ahol más nem volt, csak sár és sár, villany nélkül, omladozó házak, mert olyat csinált a kiköltöző, hogy minden második gerendát a padláson kifűrészelt, így összedőlt a ház. A beköltözéskor derült ki. hogy a szobák belseje olyan alacsony, hogy nem lehet felállítani a szekrényeket.” Az első évben a Nyíregyházára telepített gazdák gondjait a földjeiket ért súlyos aszály- és jégkárok tetézték. Úgy a városi, mint a tanyai lakosság újaktól és ismeretlenektől való félelmét, a félelmet attól, hogy az újabb rászorulók miatt hátrány éri őket, a „kenyéririgységet”, a politikai erők hatékonyan használták ki. Ugyanakkor a szolidaritásra, az egyszerű ember természetes segíteni akarására is találunk példát. A felvidéki áttelepültnek lerakodni segítő szomszéd nemcsak a korabeli híradásokban jelenik meg, hanem a későbbi elbeszélésekben többen megemlítik a hel
Be First to Comment